HÁMORI-TÓ

A Hámori-tó egy mesterségesen megnagyobbított tó Felső-Hámor és Lillafüred határában, Miskolc közelében.

Az átlagos mélysége kilenc méter, vagyis nagyobb, mint a Balatoné. A tónak eleinte nem is volt neve, csak Taj néven illették (a német Teich – tó szó után). A Vasárnapi Ujság 1861-ben megjelent cikkében Diósgyőri tónak nevezte, „mely Diósgyőr vidékének kétségtelenül egyik legregényesebb pontját képezi”. A helyiek közül kevesen használják a „feneketlen tó” elnevezést.

Az 1700-as években épült ómassai kohó az 1800-as évek körül már nem tudott tovább bővülni. Az „új kohó” helyéül Újmassát jelölték ki, ám itt nem volt meg a működéshez szükséges víz. Erre Hámor község felső végén levő Garadna- és Szinva-patakok összefolyása volt a legalkalmasabb, ahol már akkor is volt egy Fel-tó nevű tó, melynek vizét gyógyhatásúnak tartották. A tó közepén lévő bő vizű forrásnál az iszapmélység 25–30 méter.

A mai tó létrehozása Fazola Frigyes nevéhez fűződik, aki a gátépítésben is részt vett, 1797-ben Selmecbányán szerzett jártasságot. A gát elkészítésének első felméréseket már 1799-ben elvégezték, majd 1809-ben került újra napirendre a téma. A tógát tervezési munkálatait Anton Seidl kamarai mérnök végezte. A gát dolomit alap fölé, sövényfonás közé döngölt agyagból készült. Mire 1813-ban az akkor még új kohót Újmassán üzembe helyezték, a duzzasztógát építésének nagy részét befejezték, a végső befejezést 1815-re teszik.

1925–1929 között felépült a Lillafüredi Palotaszálló, emiatt a Szinvát elterelték elsősorban azért, hogy legyen hely a Palotaszállónak, és ne kelljen tartani az árvizektől. Ezzel a tereléssel a Szinva a tó kihagyásával a Lillafüredi-vízesésen át Felső-Hámorban találkozik a tó gátjából kijövő Garadnával. Ezért a vízutánpótlás lecsökkent.

1932–33-ban a gát agyagmagját cementbe rakott kővel újraburkolták, 1951-ben a tavat lecsapolták új fenékzúgók beépítése és gátjavítás miatt.